Határtalanul-Erdély 2018

„Szalontai pásztortüzek fényében”

 

Az utóbbi évekhez hasonlóan idén is Erdélyben jártak a Bátonyterenyei Bartók Béla Térségi Általános Iskola és a Kossuth Lajos Tagintézmény tanulói. A tanulmányi kirándulás az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett „Határtalanul”- pályázat keretein belül valósult meg. 40 tanuló és 4 kísérő pedagógus vágott neki a hosszú útnak. Nagyon változatos programok várták a diákokat az öt naposra tervezett túrán. Az első állomás Nagyvárad volt, ahol megtekintették a római katolikus székesegyházat, majd Körösfő felé vették az irányt, ahol megtisztították a szeméttől a Körös folyó forrásának környékét. Kora este egy fáradt, de lelkes csapat érkezett Torockóra, ahol vendégszerető házigazdák és finom vacsora várta őket.

A második nap Torda következett, ahol ellátogattak a híres sóbányába, a tordai katolikus templomba, és természetesen a tordai hasadék sem maradhatott ki. Nem volt megállás, Kolozsvár következett Mátyás király szobrával, szülőházával. A program a házsongárdi temetőben ért véget, ahol a tanulók szalagot kötöttek Apáczai Csere János sírjára.

A harmadik nap Gyulafehérváron, majd Nagyenyeden folytatódott a kirándulás. Gyulafehérváron a püspöki palotát, a Hunyadiak síremlékét, illetve a Batthyáneum Könyvár épületét nézték meg a gyerekek, majd jött az újabb állomás Nagyenyed, ahol ellátogattak a Bethlen Kollégiumba, melynek épületében megtekintették a Természetrajzi Múzeum kiállítását. A nap végén a Böjte Csaba testvér által alapított Szent Teréz Gyermekotthonnal ismerkedtek meg a tanulók. Itt átadták az általuk hozott ajándékot az otthon kis lakóinak. A naplemente gyönyörű színeiben pompázó Székelykőhöz egy gyalogtúra teljesítése sem okozott gondot, ezzel ért véget a tervezett program.

A következő nap torockói programok várták a diákokat. Egy irodalmi-zenés műsorral készültek a kirándulók, melyet be is mutattak a Sebes Pál Általános Iskola tanulóinak. Az előadás után egy hosszú túrára indultak az Ordaskőre, mely a torockószentgyörgyi várnál zárult. Még aznap szerepelt a programban a torockói vízimalom, az unitárius templom és a Néprajzi Múzeum megtekintése, ahol sok érdekességet tudtak meg a tanulók Torockó múltjáról, néphagyományairól.

Az utolsó nap fájó szívvel kellett búcsút venniük Torockótól, de még várt rájuk Nagyszalonta, ahol meglátogatták Arany János Emlékházát, illetve a híres Csonka Toronyban berendezett kiállítást. Bemutatásra kerültek a költővel kapcsolatos eredeti dokumentumok, használati tárgyak, a híres Arany-relikviák.

Egy felejthetetlen kirándulás után a tanulók életre szóló emlékekkel és élményekkel gazdagon térhettek haza.